2010. ápr. 20. 16:47 - írta Lámalány

Egy fiúról

 

Egyik kedvenc, azonos címmel bíró Nick Hornby regényem helyett az Angliából ideszakadt Mr B a főhős. Mr B, aki megérkezett, Marcus frizurával (nővére kezét dicsérte a kétes eredményű hajzat), s akit emiatt rögtön másnap elcipeltem fodrászhoz. “Örülök, hogy úgy szeretsz, ahogy vagyok – nem véletlenül viszel azonnal fodrászhoz, nem igaz?” “Így nem megyek veled végig az utcán”- nevettem.

Mr B egy “megreformálódott férfi” (a megnevezett saját szavaival): azon túl, hogy imádnivaló, szexis, vicces és édes, megrökönyödésemre a következőket is képes megcselekedni: 1, elpakolja a ruháit (!), 2, visszateszi a helyére a törölközőt, nem hagyja a földön berohadni (!!), 3, ELMOSOGAT (!!!). Nem nagyon értem…Persze van pár dolog, ami nem változott (ha ez nem lenne, azt hinném, titokban csatlakozott Fox Mulderhez a repülő csészealjban): témától, helyszíntől és emberektől függetlenül képes megszakítás nélkül arról az egy témáról beszélni, amiről olvas, amit éppen olvasott, amit éppen megnézett. Ez megérkezése utáni pár napban történetesen a Keresztapa (mind könyvben és DVD-n) – itt lelkes társra lelt Zsorzs és Eszterlámi személyében, azóta pedig Shakespeare orrvérzésig. Elég különös lélekre vall, ha valaki szerelmes szavak suttogása után a következőképp szól: “Te tudtad, hogy Shakespeare miért ment fel Londonba?”

Mr B fura fiú, de épp ezért szeretjük.

 

Egy lányról

(Na jó, most már beismerhetem, hogy a címadás eredője az azonos című, Nick Hornby “forgatókönyvezett” angol film, melyet vasárnap néztünk meg a moziban.)

Az egy lány lehetek én, Lámalány, aki továbbra is egyre dolgozik, nem akarja felhívni a nagyanyját (“Felőled hatszor is eltemethettek volna! Hatszor”), születésnapokon munkálkodik, olyan rettenetes tortát készít, hogy nem viszi el az ünnepelt Eszterlámának (ellenben Mr B belapátolja, hahaha). Az “egy lány” most szereti a hétköznapokat is, mert Mr B-vel esténként váltva felolvasnak egymásnak (egy Magyar népmeséért Roald Dahl fejezet cserébe), és mert közös vacsik, sok-sok beszélgetés színesíti mindennapjait. Lámalánynak most jó.

 

Egy másik lányról

 

A másik lánynak ellenben pocsék: “Kedves Mónika” továbbra sem elégedett az élettel: négy nap teljes, szinte sokkoló, kussoló lapítás után ismét felszínre tört igazi énje, a visítós. /A mérhetetlenül ostoba csávója (aki láthatóan nem érti a köszönés koncepcióját, és udvariasságról még elemiben sem hallhatott) ugyan kifejezte nem határozottan egyenes véleményét levelünk kapcsán: a konyhában ültünk, mikor megállt a bejárati ajtónk előtt, és félhangosan a következőket mormogta: “Ti ketten menjetek a f.szomba!” – majd betépett saját otthonába. Különös…/ Szóval Visítós Mónika tegnap fél títkor megint előadta kedvenc számát a “repertoárból”, a “ne..ne..ez fáj…nem akarom…nem vagyok fiú”, így nemtetszésünk kifejezendő dühödten betettem a Green Day Uptight c. számát, oszt’ had szóljon! Három perc, rengett a fal, Mr B-vel körbeugráltuk-táncoltuk a lakást. Odaát csend lett. Győzelem!

 

Egy párról

 

Két szerelmes pár,

Mindig együtt jár…

 

És imádják egymást. Óóóóóóóóóóó!

(Orsi közölte, hogy erről hallani sem akar, inkább mondjam meg, ki az igazi apja a kis Johnny-nak: Cliff vagy J.R. alias Jockey. Ennyit a megértő, igazi testvéri szeretetről, hahaha).

Jaj, de vágyom most egy pohár borra Mr B-vel…Munka után tépés..

2010. ápr. 13. 17:25 - írta Lámalány

Hosszú hetek óta most találtam szusszanásnyi időt arra, hogy személyes irománnyal foglalkozzak. Kár, hogy ilyen témában...

A következőket a szomszédomnak írtam:

Kedves Mónika!

Azért írom ezt a levelet, mert félek, élőszóban talán kevésbé tudnám megfogalmazni, amit szeretnék.

A ma hajnali incidensről lenne szó, ami nyilvánvalóan nagy érzelmi vihart kavart benned, ugyanakkor arra szeretnélek kérni, hogy a jövőben mellőzd az efféle hangos kifakadásokat. Nem kellemes erre felriadni álmodból, és egy órán keresztül, hajnali háromig hallgatni a teli tüdőből szórt szitkokat, melyek aztán reggel hétkor folytatódnak.

Eddig - úgy vélem - meglehetősen toleránsan viseltem a hétvégi délután, hétköznap este köztetek dúló – olykor elviselhetetlenségig fokozódó – vitákat, nem szóltam a “szomorú szamuráj” és a “hogyan tudnék élni nélküled” maximumra csavart hallgatása dacára sem. Ugyanakkor ma hajnalban megfogalmazódott bennem, hogy egyáltalán nem szeretnék ilyen mélységig belátni az életetekbe. Arra szeretnélek kérni, hogy légy kicsit tekintettel a körülötted élőkre is, és az efféle vitákat halkabban tisztázzátok.

Azt mondod, lakásfelújítás előtt álltok. Javaslom a hangszigetelés listára vételét (hungarocell és gipszkarton például), ez esetben, azt hiszem, a jövőbeli kihallatszó kellemetlenségek elkerülhetők.

Nem szeretnék feszültséget, rossz szomszédi viszonyt, ám a ma reggellel sajnos megszakadt bennem valami.

Szomszédi üdvözlettel:

 

Lámalány

 

Na, kiváncsi vagyok, hahahhaa!

2010. márc. 26. 16:56 - írta Lámalány

....én mégsem fogom betartani, mert sztahanovista, űzött kisbaromként elhavazódtam, holott közben irodai létezésünkben olyan fantasztikus változás állt be, hogy mindenki eszméletelenül vigyorog egész nap, munka után pedig elmyegyünk koccintani. addig már nincs sok hátra, úgyhogy befejezek még-egy két dolgot. Jó lenne már írnom- sebaj, ami késik...

2010. márc. 25. 17:00 - írta Lámalány

Holnap írok.

Erre most ünnepélyesen fogadalmat teszek magamnak. Hiszen annyi minden lenne.

(Vagy már elkezdem ma este láma-találkozó előtt? Vagy inkább befejezem a Murakami könyvet? Dilemma a javából...)

Holnap majd kiderül.

2010. márc. 12. 18:11 - írta Lámalány

Egyszer talán lélegzethez jutok, nem töltöm a péntek estét is az irodában pöcsölve, kifolyt szemekkel és monitorra fröccsent aggyal, és akkor mesélek, mesélek sokat, méghozzá ilyesmiről, hogy

apa

Bristol

bagoly

munka

 

- de addig...csak csendben bégetve elfogadom a sorsom, áááááááááááá!

2010. febr. 15. 16:31 - írta Lámalány

A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapja.

A „víz” megnevezés általában a szobahőmérsékleten folyékony állapotra vonatkozik, szilárd halmazállapotában jégnek, légnemű halmazállapotban gőznek nevezik.

Ennyit az alapokról.

Csillagjegyem: Vízöntő.

Hétköznapi életemben (és ezt csak nemrégiben realizáltam) a legnagyobb gondot a víz okozza.

Eláztatott a felső szomszéd (mondjuk már jó régen). Felmerülhet a jogos kérdés: tettem-é ez ügyben valamit, a válasz természetesen a frusztráló “nem”.

A konyha csap hetekig folyt, míg végre rászántam magma, és felszámolandó az albán módszert (nevezetesen a csap alá folyadék elvezetőnek applikált alufólia eltávolítását) kihívtam az ezermestert.

A szemem száraz (itt vízhiány), lencse viselése hetekig megtagadva.

Múlt héten bojler-krach.

S hogy a dolog teljesen kerek legyen: szombaton (miután végtelen lelkesedéssel kisikáltam a fürdőt, és azóta sajog a fenekem és a karom) akváriumpucolás közben sikeresen megrepesztettem az üvegfalat. Simon és Angelo mindeközben egy kávé kiöntőben lapulva várta sorsa jobbra fordulását, melyet kénytelen voltam megtagadni tőlük. Illetve (bízva a vakszerencsében) visszapakoltam őket az immár betört tartályba, melyből onnantól feltartóztathatatlanul szivárgott a víz. A víz, amely immáron nyilvánosan ellenségemmé avanzsált. Mit tehet ilyenkor a Lámalány? Vészesen leapadt tartalékait még inkább lecsapolandó elügetett a Westendbe, vett egy új akváriumot, s azt helyezte a megboldogult régi helyébe. Remek.

(Wes Parmalee bevallotta, hogy valójában nem Jock. Jamie elhagyta Cliffet, J.R. elismeréssel adózik Sue Ellen ördögi és bevált terve előtt, mi több, J.R.-t életveszélyesen megfenyegette egy rosszarcú, közel-keleten olajkutakat felrobbantani kívánó figura, Big D.. Clayton meg akarja keresni Wes Parmeleet, hogy szétverje a fejét, Donna és Ray válnak, Pamela örökbe akarja fogadni Bobby születendő gyermekét, ám Jenna elküldte a halál farkára.)

S mindeközben Mr. B. “érett” férfikorba lépett: születésnapos! Szememben könnyek (ami természetesen szintén egyfajta folyadék-forma…)

Isten éltesse!

2010. febr. 12. 10:46 - írta Lámalány

Sue Ellen (közismertebb nevén: Samatha) ismét beleszeretett J.R.-ba (bocsánat, Jockey-ba). Már régóta nem iszik, ennek mindannyian örülünk, hiszen nem szeretnénk, ha ez az alsó ajkával oly különösen játszó nőszemély ismét a detoxban végezné. J.R. sajnos azonban újfent kalamajkába keveredett, és Angelica Nero, egykori üzlettársa azt tervezi, hogy megöli, egészen pontosan felrobbantja. Közben Pamela felfújatta ajkait (erről sok szó nem esik ugyan), és férjhez megy az egykor halottnak hitt kedveséhez, az izgalmas állszerkezetű Markhoz. J. R. nem ellenségeskedik Cliffel az esküvőn, Jamie is barátságos. Ellie és Clayton is boldog, donna és Ray örökbe fogadta a süketnéma kisfiút, Jenna kezd kigyógyulni a depresszióból.

Sajnálatos fordulat: Jamie-t felrobbanta Angelica Nero, persze véletlenül (Jacket akarta). Sue Ellen rosszat sejtve J.R.-ért  megy az irodába, s helyette ő robban fel.

(Már a negyedik ciginél és második csomag szotyinál járok, a bojler csöpög, az ezermester sehol.)

Az esküvő másnapján Pamela felébred, kimegy a fürdőbe. Kinyitja az ajtót, és megszólal BOBBY: „Jó reggelt!”

(Te jó ég! Újabb cigi. Egy alkoholmentes sör kinyit. Véget ért a kilencedik évad. Ezermester jelentkezik: Ma már nem jön, napoljuk el másnap reggel negyed 8-ra. Két opció: Vagy folytatom Jelinek Zongoratanárnőjét, és feszülten alszom vagy megnézek még pár Dallast. Ez utóbbi mellett döntök, naná.)

Kiderül, hogy Pamela mindent álmodott: Bobby halálát, Cliff és Jamie kibékülését, Sue Ellen kijózanodását, J.R. kedvességét. Helyette Sue Ellen genyázik J.R.-ral és viszont. Mi több, kölcsönösen keresztbe tesznek egymásnak, és a kellemetlenkedő feleség áll nyerésre. Donna és Ray ismét feszkóban. Bobby és Pam tervezik az esküvőt. És új szereplő: Wes Parmelee, aki az állítja, hogy ő az öt éve halott Jock Ewing. Ellie, szegény, nem tudja, mi van. Itt tartunk. Izgi, mi?

(Ekkor már este 11 múlt, s törölközővel a hátamon-fejemen védekezve a lezúduló cseppek ellen pisi, majd klasszikusra alvás. Nem rossz, bár talán inkább kínos. Orsi biztos élvezte volna, hahhahaha!)

 

Délután viszont lesz új bojler, talán tűzhely is, az már igazi remekség lenne, ha felkerülne a fürdőszoba polc is…Meglátjuk. Addig már nem derül ki, ki is valójában az ál-Jock…

2010. febr. 11. 15:33 - írta Lámalány

Pokoli hangulatban telik ez a hét, miközben az idő megcsúfolni látszik: felfogom én, hogy túl vagyok a hét zömén, valahogy mégis az ellenkezője érzik. Vagy talán csak a furcsa fényű irodai lét hozza ki ezt belőlem? Vagy talán ez a különös, fejfájós fáradtság, ami minden reggel 11 tájékán lep meg (te jó ég, még 6 és fél óraaaa…!)? Vagy esetleg még mindig nem pihentem ki kicsi Paul látogatását, aki egy angyal, igen, de azért minden áldott nap beülni valahová, szórakoztatni, szüntelen beszélgetni, az sok. Az esetek többségében olyan lelki állapotban értem haza, mint egy kifacsart citrom, nem sok kedvem volt angolul művészetről cseverészni, meg a magyarországi kommunizmusról, meg a magyarországi kisebbségekről, meg sétálgatni a seggfagyasztó -5-ben, jaj. Mr B-vel természetesen más: ott tudjuk, mi van. Elég összebújni, lemegy egy Dallas, aztán csókolom. Mindegy, lassan eltelt egy hét, de ez a fura érzés nem múlik.

Régi mondás, hogy a szegény embert az ág is… Ebben eddig sem kételkedtem, jóllehet, azért most először, ebben a havas, hideg hónapban gondoltam, hogy nem kell végigparáznom a hó végét, marad valamennyi, heuréka. Afelől sem volt kétségem, hogy a lámalakásban még mindig akadnak javítandó, lecserélendő dolgok, jó kislányként listáztam is, persze fontossági sorrendben, kicsi táblázatban (valamire csak jó ez a hiper-szuper számítógép, hahaha).

Egy dolog nem szerepelt a listámon (szinte egyes-egyedül ez nem). Ma hajnali ötkor fura csöpögő hangokra ébredtem. Félkómában még az is átcikázott a fejemen, hogy netalán jár valaki a lakásban. Egy túrót: a bojlerből csöpögött a víz. Alulról, oldalról – mindenhonnan. A padlót már két centi fedte. Kétségbeesés, elkeseredett küzdelem ellene – mindhiába. Törölközők, rongyok. Ajtót beteszem, visszafekszem. A tompuló, szinte hallhatatlan cseppek azt a hamis reményt keltették bennem: a problémát – albán módon ugyan – de orvosoltam. A nagy túrót: két órával később a helyzet még rosszabb, na ekkor már telefon, s most nyargalok haza, jön Attila, az ezermester. Talán csodát tesz! Egy új készülék minimum 30 ezer huf. Nincs kedvem, nem akarooom!!! Szurkoljatok, hátha…hátha egy kicsit nagyobb szerencséje van ennél a bagolyfejűnek..

Nem vágyom otthoni privát Titanic élményre...

2010. febr. 1. 16:57 - írta Lámalány

A legutolsó bejegyzésemben arról számoltam be, hogy minden energiámat Mr B-re fordítom.

Három hét elteltével (közben szaruhártya-gyulladás (vagy ahogy Orsi hívja: szarhártya-gyulladás), rengeteg munka) boldogan kijelenthetem: ez elmúlt hét nap is a szerelem jegyében telt, némi születésnapi ünnepléssel tetézve! Mr B ugyanis – igazi angyal – múlt hét hétfőn megérkezett, s onnantól hét teljes napon át azt képzeltük, hogy újra együtt élünk, és minden olyan, mint volt. Tegnap már azért nehezebb volt, ma pedig (k)…Az is lehet, hogy a következő két hónapban nem találkozunk – előt re rettegek tőle. Ám addig leginkább arra koncentrálok, ami most esett, jól esett:

Titanic és születésnap

 

Fennállásom 29 évét nem is lehetne méltóbban ünnepelni, mint szélesvásznon Titanic-kal, baráti társaságban, Becherezve, nemdebár? Kétméteres vászon, stílusosan alig fűtött szoba, Chris olykor olykor beúszik a képbe, mintha engem keresne az óceánban, majd Tinédzser L’amour és Step by Step – zseniális.

Bevallom, nem hittem volna, hogy barátaimnak less háromórányi türelme végignézni a filmet, és láss csodát: igazi moziélmény volt: izgultunk, nevettünk, szomorkodtunk, ahogy azt kell. Csodálatos este volt!

 

Ráadásul kicsi Paul, a festő is itt van: élete első vizitje ez Hungarira, sikeres estét zárt a Vittuban. Lám, lám, miből lesz a cserebogár: ártatlan tekintet, szexuális vadsátán? Hm, meglepetések sora…

 

Titanic és Lámalány

 

You jump, I jump, remember?

Hihetetlen, de bárki bármit mond, mindenkit rabul ejtett Jack és Rose! Jéghegy: dermedt feszültség! Mentőcsónak: szomorú tekintetek. Szerelem: mosolygás. Kell ennél több?

Most megyek evezni a  többi rabszolgával, becsszó, igyekszem összeszedettebben és sűrűbben jelentkezni!

2010. jan. 4. 16:42 - írta Lámalány

Nem írtam, mert buzgón szerelmes vagyok!

Éljen!

Majd írok, de ez nem jelenti majd azt, hogy nem vagyok szerelmes, csupán azt, hogy Mr B visszarepült a ködös Albionba.

Szóval nem írok tovább, inkább buzgón szerelmes vagyok!

Hahahaha!

Bujjék!

2009. dec. 21. 15:54 - írta Lámalány

...annál inkább hull a hó, így igaz ez, kérem szépen, még ideát a szigetországban is, csakhogy itt láthatóan kevésbé tudnak mit kezdeni vele: három hópihe lecsapódása után már arról harsogtak a hírek, hogy az ország sókészlete fogyóban van. Na ja, itt sincs kolbászból a kerítés...

Minden reményem abba vetette, hogy ide jövök, kellemes 5-6 fok vár: erre nagy túrót, a gépem egy óra késéssel -6 fokba landolt: tudjátok, mit: inkább esőt, mint ezt a zimankót! Örsi, ha olvasol: "bundabugyit húzz, mert irtó hideg van odakinn!" (Idézet honnan? hahahaha)

Esemény esemény hátán: pénteken még átadtam a Csengeryt brüsszeli pajtásaimnak (legalább lesz Simonnak és Angelonak társasága), reptér, remegés a reptéren East Midlandsen: senki nem várt, majd remegés másnap (tetszem-e még Mr B-nek), remegés a kocsiban: meghalunk-e itt mindannyian a jeges úton, útban a London közeli Southendhez. Mint látható: élünk, megleltem kis társaim a légi kikötő előterében, Mr B továbbra is szeret, és eljutottunk Southendbe az esküvőre. (Persze a szertartást lekéstük, sebaj, az "I do. I do" olyasmi, amit minden valamire magát adó Hugh Grant film tartalmaz. Aztán persze szokásos: egy angol esküvő semmiben nem különbözik a magyar lakodalomtól a főbb elemek tekintetében: puccos ruha, sok kaja, beszédek, rengeteg alkohol és tánc. Különbségek: húsleves meg rántott hús helyett burger, kolbász, sült krumpli. Nincs menyasszonytánc, sem rablás. Nincs pálinka, ellenben 700 üveg sör!!! (Egyes helyeken, mint megtudtam, fizetős a büfé - ki hallott már ilyet?!). Buli vége: nem hajnal 3, hanem este 11. Na ez volt a legfurább, aztán megtudtam, hogy ez a környékbeli lakók zavartalan pihenése végett van így. Jaj, de fura...

Azóta Bristolban, alvás három paplan alatt (nincs fűtés), dolgozom a konyhában (cigi, kávé - ideális iroda), s úgy festek a négy réteg ruhámban, mint valami ukrán menekült. Legalább senki nem lát, hahaha, Mr B is dolgozik.

S ami a legjobban hiányzott, végre ismét volt időnk rendesen beszélgetni, átrágni dolgokat - mondtam már, hogy Mr B egy csoda?

 

Most gyorsan befejezek egy fordítást arról, hogyan maradjunk fiatalok mindörökre, hamarosan jelentkezem újra!

Ölelés mindenkinek!

 

2009. dec. 2. 16:12 - írta Lámalány

Hahaha! Éljen! Szabad csütörtök és péntek!

Hahahaha! Ez az őszinte öröm! Lesz itt minden: kötetbemutató, névnap ünneplés, baráti ölelések – mi más kéne?

(Talán látszik: egy kicsit visszaloptam magam a szívembe ismét – nem rossz érzés. Kellett az a kedves volt tanítványi vizit meg a mini-filmklub. Meg ez a napsütéses pár nap.)

 

2009. nov. 30. 16:21 - írta Lámalány

Kiestem a saját pixisemből. Fura dolog. Meg kissé talán ellentmondásos.

Korábban sosem zavartattam magam efféléken, ám mostanság mintha többet ülnék otthon, százszor kevesebbet telefonálok, és engem is jóval kevesebben hívnak. A Filmklubot is alig-alig hívom össze. Vajon miért?

A Dallasra, az életemet átszövő nagy J.R. alias Jockey cselszövésre nem gyanakodhatom. Még Simon és Angelo sem okolható a dolgok ilyetén alakulásáért. Rozi, a sárguló levelű fikusz is ártatlan. Kénytelen vagyok magamban keresni a hibát tehát. Hm.

Nos, akkor vegyük számba a potenciális indokokat:

1, Nem érdekelnek az emberek. (Nem igaz, legalábbis az esetek túlnyomó többségében, egy-egy kivételtől eltekintve).

2, Hiányzik Mr. B. (Utálok nélküle lakni, közben haragszom is rá, hogy ilyen kodependens idiótát csinált belőlem.)

3, Lenyomaszt az anyagi káosz (Ez nagy-gyon behatároz, igen.)

4, Egy csomó olyan dolog jár a fejemben, amiről nem tudok, vagy nem szeretnék beszélni. (Talán. Apát még mindig nem dolgoztam fel. Nem vagyok hajlandó múlt időbe tenni például. De mégsem nagyon beszélek róla. Nem jó ez így…)

5, Türelmetlen vagyok. (Meglátom, hogy Nagyi keres, és felálla a hátamon a szőr, közben persze gyötör a lelkifurdalás is)

6-∞ itt pedig a végtelen nyafogás helye. Jobb, ha nem is folytatom…

 

Ui. Annyira azért nem végletes a hangulat, inkább olyan…semmilyen. Na ezért estem ki saját kis pixisemből, ááááá.

2009. nov. 24. 16:27 - írta Lámalány

Most kezdődik a Dallas

Mindjárt jön Jockey már.

Ő sajnos egy negatív figura,

Ki mindig rosszban sántikál.

(Galla Miklós: Dallas főcímzene)

 

Vajon mennyit árul el az ember hosszú hétvégéjéről az a tény, hogy végignézett egy teljes Dallas évadot, és a ranchről álmodott? (A kérdés költői!)

Az eredeti terv:

Péntek: Gödön nagypapa szülinap ünneplés, este – esetleg – egy röpke elmenetel.

Szombat: takarítás Orsinál, Gödön találkozó anyával, este Lámaparti.

Vasárnap: másik nagyi, este olvasás.

Hétfő: mini lakásfelújítás, tanítás.

(Belátom, nem eget rengető, ám hónap vége felé, nulla HUFfal valami csendes, olvasós, baráti pár napot képzeltem el magamnak…)

 

Végső változat:

Péntek: Gödön nagypapa születésnap, már 11-kor Unicum, melyet több pohár házibor követ (beállás  4 órára, jaj). Este valóban röpke kiruccanás (plusz egy pohár bor) – végeredmény: elárvultan, kótyagosan hazabotorkálás, rosszullét. Hm. Ám a java csak ezután következett…

Szombat: nem másnapos fejfájás, valami tízszer rosszabb. Megismerkedtem egy új szervemmel, melynek létezéséről csak elméleti síkon voltam hajlandó eleddig tudomást venni, neve húgycső; beazonosított probléma: életem első felfázása. Eredmény: kanapé, paplan, szemüveg és… Dallas. Nem egy epizód, nem kettő, hanem egyenesen nyolc! (Csak hogy hangsúlyozzam a dolog súlyosságát, ez nyolcszor 45 percet, azaz 360 percet jelent.) Este tízkor alvás, előtte röpke tűnődés a dolgok hiábavalóságán, hahaha.

Vasárnap: fejfájás, felfázás, minden-fájás. Dallas (11 epizód, azaz 495 perc, ami több mint két és fél Titanic, pusztán a viszonyítás végett…). Befejeztem az új Hornby könyvet (isteni!). Eszterláma végképp örökbe fogadott: mint szegény rokont meglátogatott, hozott ebédet (mi több, a kedvencemet), ám mindez csak pár percre törte meg a kanapé, pokróc, Dallas szenthármasságát. Nem vidám dolog ez a felfázás, mintha apró fahasábokat szeretnék kipréselni magamból – megállás nélkül. Kell ez nekem?? Ráadásul feltámadt bennem a gyanakvás, hátha inkább nemi betegség „boldogít”, ettől persze kattogni kezdett az agyam – hiába, nem tesz jót, ha sokat gondolkodik az ember. Szegény Mr. B-nek ki is jutott egy enyhén szemrehányó SMS a holjártát firtatóan, nem is értem, hogy lehet ennyire türelmes velem…

 

Hétfő: persze lakás-felújítás nem, viszont a terv többi része nagyjából teljesült. Orsi szórakozatott, meg a tanítványom. Akkor sem találom túl jó jelnek, hogy két felnőtt nő, aki teljes életet él, azon vitatkozik legnagyobb vehemenciával, hogy mennyire durva eset volt J.R. (magyarul Jockey) lepuffantása. Van még hová fejlődnünk….

2009. nov. 18. 15:42 - írta Lámalány

Utálom a búcsúzást. Kimondhatatlanul. Főleg, ha ilyen remek volt előtte. Kölcsönös “gyónás” és “bűnbocsánat” – na ja, nem könnyű egymástól ennyire távol. Csodálatos vacsora puccos étteremben, kocsmatúra, közös megemlékezés az egykori Sark színhelyén (Music Mania a neve, nos zene nem szól, lepukkant sportkocsmajelleg dominál iszonyatos alakokkal), rengeteg ölelés, nevetés – szerelem. Utálom, hogy elment. Mérhetetlenül.

Mert nem kellett sok ahhoz, hogy ilyen felszabadítóan teljen - még a Jóistennel való borozástól is nagylelkűen eltekintek. Csak ő kellett, s az, hogy lássam, ennyire hozzám tartozik, én meg hozzá. S az előérzet? Afféle Mátyás királyi történethez hasonlóan esett is, meg nem is, felelős döntéseket nem 3 Becher után kell hozni, nem igaz? Most a decemberi közös majd’ három hét éltet, majd a hamarosan beköszöntő március, amikor itt lesz velem fél évre. Az már nincs messze, ugye?

Addig megművelem a lakást: tegnap “megjavult” a csap, hamarost főzni is tudok, talán jövő héten már a plafon sem pereg bele a kávéba. A többi nagyszabású terv (új sütő, kibővített ruhásszekrény és könyvespolc) sajnos a távoli jövőben materializálódhat csak…

És feltámadtak kreatív energiáim is, fogalmazódik valami, de erről inkább hallgatok, mert ha Ady-magyarként cask felhorgadó, majd elülő vágyról van szó, kínos fennhangon hangoztatni, hahaha.

De azért…bár lenne már december közepe…

2009. nov. 13. 13:02 - írta Lámalány

Ha módom nyílna leülni a Jóistennel egy kis borozgatásra, azért megkérdezném tőle,  mi baja velünk: én menstruálok (könyörgöm, alapvetően ez a probléma szinte nincs jelen az életem, na de most!!!), Chris meg beteg: hőemelkedése van és köhög. MIÉRT?? A válaszra feltétlen kíváncsi lennék, az tuti.

 

Közben módosítom az előző bejegyzésben foglaltakat: nem hiszem, hogy sor kerülne rá, sőt, ezer százalékra nem, több okból kifolyólag – volt pár furcsa beszélgetésünk, mindkettőnket megviseltek az elmúlt hónapok.

 

De ma jön, 5-kor érkezik, én várom, és megünnepeljük az elmúlt három évet. Három évet, ami alatt annyi helyen laktunk már (lakásilag, országilag), annyi helyen jártunk, annyi mindent csináltunk – te jó ég! Néha olyan, mintha egyszerre pörögne az agyamban minden – olykor többnek, olykor kevesebbnek tűnik az eltelt idő, egy dolog változatlan: meglátjuk egymást, és mindkettőnk arcát elönti a legszélesebb mosoly.

2009. nov. 11. 17:02 - írta Lámalány

Legó eljegyezte Orsit! Ez nem friss hír, ámde meglepő. Mondjuk sejthető volt, hogy „így maradnak”, hehehe….

És én nem tudom, Mr. B miben töri a fejét (könnyen beletáplálódik egy-egy kép): nem árulja el, min agyal, melyik boltban jár éppen, egyre somolyog.  Pontosan ugyanúgy viselkedik, mint másfél éve, mikor Eszterlámáék kiosztották a Filmklubnak az esküvői meghívót.

(Most egy kis flashback 2008 februárjából)

Józs: E. és én is eljegyeztük egymást!

Orsi: Mi is összeházasodunk Legóval!

Mr B (tágra nyílt szemekkel hallgat, majd hirtelen hozzám fordul):  Miss Metti, nekünk kell egy terv!

Lámalány (gyanakodva): Milyen terv?

Mr B: Hát most elmegyünk Angliába, dolgozunk, összeszedünk egy kis pénzt, utazunk egy kicsit.

Lámalány (nevetve): Ez nekem pont úgy hangzik, mint egy terv!

Mr B (mosolyogva és fejét csóválva): Áh, nem érted. Kell egy terv.

 

(Az most mellékes szál, hogy a terv pénzre és munkára vonatkozó része milyen szánalmasan hullott a semmibe, hahahha. Legalább utólag tudok nevetni rajta. Mint ahogy Orsiék elcsúsztatott esküvői ceremóniája hallatán sem vetett senki hátast.)

Lényeg a lényeg, szerintem Mr B valamiben sántikál, közben meg ha nem, akkor kicsit égő, hogy én már gondolatban, előre is azt hajtogatom: „I do.”

 

((Utóirat, aminek semmi köze a fentiekhez: mindez legalább felvidít itt a rengeteg különféleképp terhes nőtől itt körülöttem, amitől már megőrülök, ááááááááááá!))

2009. nov. 9. 21:40 - írta Lámalány

Van úgy, hogy az ember mocsok másnaposan ébred, holott előtte csak egyetlen hangsúlyozottan alkoholmentes sört ivott. Aztán van úgy, hogy megiszik három kis Bechert meg egy kis bort, és másnap kutyabaja. (Ezek az X-aktás furcsaságok.) De leginkább úgy van, hogy az ember lánya megiszik legalább hat (jaj) Bechert, hajnal négyig mulat, és reggel azt érzi, hogy a-rohadt-életbe-bazz-most-leszakad-a-fejem. Ez - úgy vélem - a leggyakoribb.

És én még sirattam a bennem elholt partilelket. Feltámadott, itt van (igaz, nem ma este): a "visszacsöppenés a kultúrpezsgésbe" jegyében mozi és irodalmi est, nosztalgikus gondolatok, hajnali körút séta. Azért nem volt az olyan rossz, ugye? Vagy csak az egyszerre visszakacsintó, felbukkanó déjá vu mondatja ezt? Csoda tudja, érthetetlen, furcsa, mintha kissé megzavarna. És auu a térdem még mindig pokolian fáj...De aztán - kezdődik a hét.

And you're singing the songs / thinking this is the life / and you wake up in the morning and your head feels twice the size / where you gonna go/ where you gonna go / where you gonna sleep tonight? (Amy MacDonald: This is the life)

2009. nov. 7. 18:51 - írta Lámalány A héten - a szabadságok beírása után - kiderült, hogy marad még 5 extra napom. Öt nap! Mivel sajnos nem tolhatom át jövőre, kényeztető hosszú hétvégéket fogok csapni (lehetőleg a hétfő elhagyásával, mintha elbliccelném a legmogorvább napot, hahaha). Szabadon megnézem majd hát azokat a filmeket, amelyek eddig kimaradtak a moziban, végre eljutok egy-egy múzeumba Orsival, főzőcskézhetünk is. Isteni lesz! A héten kiderült továbbá az is, hogy idén sem megyek feleségül Billie Joe-hoz. Igazán nem az én hibám. Még Mr B is áldását adta volna a frigyre (ő sem rugdosná ki azt a fonnyadék Natalie Imbrugliát az ágyából), ám a sors (nevezetesen a tunya, pontosabban inkább későn eszmélő Eszterláma nem vett időben jegyet, és persze a Green Day népszerűbb annál, hogy csak úgy lézengjenek a felesleges jegyek. Mikor lesz ebből ásó-kapa???? Jó, Eszter elcipelt soppingolni kárpótlásul, meghívott a Kőlevesbe, utána Bechereztünk a régi idők emlékére és a jövendőbelim egészségére, ám valljuk be, ez azért nem teljesen ugyanaz. No mindegy. Billie és hamarosan egymásé leszünk, az tutifix! A héten az is kiderült, hogy kerülhet vadiúj arc is a Narancs címlapra. Hogy kicsoda? "Hát én!" (Karafiáth Orsi - ki más? és mi mást mondhatott volna, hahahhahha) (Apa odáig lett volna ezért...) Az is kiderült a héten, hogy Sandra már begyűjtötte nekem a Dallas 5., 6., 7., 8. és kilencedik évadját, s mikor kérdeztem, hogy a harmadik nincs-e, felpattant irodai székéből, és elnyargalt megvásárolni. Mindenki megbuggyant, hahahhaha! Kiderült még továbbá, hogy lesz KonczZsu koncert - amire olyan nagyon vágytam! Mi több, még jegyet is ad nekünk Zsuzsa, úgyhogy háromszoros éljen!!! A héten azt is megtudtam, hogy kilenc hosszú év után ismét kapható a Disney-féle Hófehérke - megvettem, naná! Ez vár rám ma este Tes és egy jobb bor társaságában. A héten az is tudatosodott, hogy már csak pár nap és itt lesz Mr B!!! (Annak pedig egyáltalán nem kellett kiderülnie, hogy mennyire imádom...) (Ui. Kíváncsi vagyok, tartja-e ez a nyomoronc freeblog a formázásomat, vagy egybe önti-é jó szokása szerint :S)

2009. nov. 1. 22:54 - írta Lámalány Az első, ami igazán jelentett valamit. Nem sok jót. A kőbe vésett aranyozott név - véglegessé tette, végképp. Persze ég a mécses, de ég az amúgy is. És szól a klasszikus (pont apa egyik cd-je), a Dallas kicsit elterel (Jockey micsoda gazember!), Orsi jósolt saját kártyáiból (gyönyörűek)- stagnálás, és egy megújulás. Bízom az utóbbiban. Holnap hétfő, lendül neki a november, legalább hamarosan vége ennek a rettenetes esztendőnek.